Mario Martone – nálunk még be nem mutatott – filmjét Giacomo Leopardiról letölthetitek itt, magyar felirattal.
Leopardi a kortársunk. Ezt mindig is így gondoltam, mióta csak alaposabban megismertem őt. A hozzá fűződő viszonyom személyes, s mint ahogy a film fogadtatása kapcsán meggyőződhettem róla, az olaszoké is az. Fiataloké, időseké és középkorúaké. Ő Giacomo, aki él és együtt fiatalodik mindegyik korral. A film címe a meseszerű örökifjúsággal tehát telitalálat.
Nagyjából ugyanakkor élt, és időben ugyanannyit, mint Puskin vagy Kölcsey, s a már 70 év fölötti Goethe “felkereste levélben a hozzá képest gyermekifjú” költőt.
Elgondolkodtam, hogy nekünk ki lehetne ugyanaz, mint nekik Leopardi. Ki lenne az, aki megfellebbezhetetlen tekintély és nagyság, és aki egyúttal népszerű. Akit tisztelet övez, de ugyanakkor valami pajkosság is körbevesz. Adódik a gondolat, hogy talán Kölcsey. Igen, de mégsem az. Ő az ünnepeink, de kevéssé a mindennapjaink része. A nagyságnak kijáró tisztelet övezi, de a kortársnak kijáró profán, hétköznapi közvetlenség hiányzik. (Tudom, itt beugrik Petőfi, nekem is. Csakhogy őt az a politikai üzenet terheli, hogy ha Petőfi, akkor ifjúság, ha ifjúság, akkor forradalom. )
Nagy különbség, hogy Kölcseyt a Himnusz költőjeként tartjuk számon, míg Leopardit az elsöprően sikeres fiatalkori hazafias versek ellenére az egyetemes gondolatok költőjeként tartják számon. És így is népszerűsítik. Már nem emlékszem, melyik olasz honlapon láttam, képekkel illusztrálva, hogy a Végtelenség (L’infinito) című versét a világ 50 nyelvére lefordították.
Örülne ennek Leopardi, hogy az egyetemes gondolatok költőjeként tartják számon. Sokat szenvedett ugyanis amiatt, hogy az. Tulajdonképp az élete múlt ezen. Nagy lélekre vall, hogy miután megértette, hogy a világ bármennyit halad az ideológusok és a tettvágytól égő amatőr népboldogítók hite szerint, – akik mellesleg ebből jól megélnek -, a világ olyan, mint a francia közmondás mondja. “Minél inkább változik, annál inkább ugyanaz”, és hogy az emberek éppoly boldogtalanok benne, mint bármikor korábban.
Egyszóval az ember érdekelte és nem a politikai akarások. Mikor ennek jelentőségét megértette, e mellé tette le a voksot, és kitartott mellette, mondhatom, hogy a nyomorúságban és a megaláztatásban, elveszítve a buzgó haladáshívő potens kortársak segítségét és jóindulatát. Felkapott költőből kirekesztett lett. Nem akarom lelőni a filmet, de egy epizódot idézek. Mikor nem ő kapta meg az irodalmi akadémia – számára alapmegélhetést jelentő – díját, az alábbi párbeszéd zajlott le a korábbi barátokból álló bizottság és Leopardi között:
Bizottsági tag: A döntés a liberális eszméinket érinti. Giacomo, barátként mondom, ezekben az időkben rendkívül káros hangot adni az olyan reménytelenségnek, mint az öné. Századunk arra tanít, hogy az emberi életfeltételek jelentősen javíthatók, ahogy ez már meg is történt, hallatlan mértékben ahhoz képest, ami volt.
Leopardi: Barátaim, hagyjuk! A könyvemet el kell égetni, az lesz a legjobb. Vagy ha nem, őrizzék meg, mint költői vágyálmokat, fantazmagóriákat, melankolikus szeszélyeket, amik a szerző boldogtalanságának kifejeződései. Mert köztünk szólva, kedves barátom, én hiszek az ön és mindenki más boldogságában, de ami engem illet, az ön és a század engedelmével, én nagyon boldogtalan vagyok. Épp annyira, mint amennyire hiszem. És az egész világ összes újságja sem fog soha meggyőzni az ellenkezőjéről. (Finoman meghajtja a fejét és elmegy).
Egy bizottsági tag: Micsoda arrogáns középszerűség!…….A XX. században még a púpja sem fog fönnmaradni!
És ez az, amiben tévedett. És téved azóta is minden hipokrita, aki azt hiszi, hogy a korszellem politikai mémjein túl nincs élet és nincs hatás.
A film esztétikai értelemben sajnos kifejezetten jónak nem mondható. Van benne a kelletténél több, a jóízlést sokkoló jelenet, testi leépülés, szex és homoszex, mely utóbbi különösen dühít, tekintettel arra, hogy nincs semmilyen dokumentum Leopardi és Ranieri kapcsolatának szexuális jellegére. (Mint ahogy Kölcsey esetében sincs).
De mégis, van sok-sok hosszú, gyönyörű Leopardi vers, értőn kiválasztva és a filmbe természetes módon beágyazva, a Leopardit alakító Elio Germano által elmondva. Nagyszerű. És az egész színészi alakítás az. Ez önmagában is sok mindenért kárpótol. De egyéb erényei is vannak a filmnek, amiért érdemes elviselni az esetenkénti rossz ízlést.
Nagy siker volt Olaszországban. A bemutatón több, mint negyedóráig állva tapsoltak. Kár, hogy a rendező nem bízott jobban a közönségben. 2014-ben készült, a Velencei Filmfesztiválon szinte minden lehetséges díjat megkapott.
Nálunk a Budapesti Olasz Kultúrintézet szervezésében a XII. Olasz Filmfesztiválon 2014 novemberében alkalmilag mutatták be, Leopardi címmel.
Tudtommal nincs magyar nyelvű filmaláírás az interneten sem. Lefordítottam az eredeti olasz szöveget, és a teljes filmet feltettük a youtube-ra magyar felirattal. Ám a youtube szerzői jogokra hivatkozva letiltotta a videót. Egy hete kaptam értesítést a googl-tól, hogy 88 665 megtekintés és 5 követő van eddig a letiltott videóra. A többség ezek közül nyilván olasz, hisz a youtube-on nincs rajt egyáltalán a teljes film, mégis talán joggal hiszem, hogy hazai érdeklődők is vannak. Aki akarja, az alábbi dropbox linkről letöltheti a filmet magyar felirattal.
https://www.dropbox.com/s/f6jvx1ji6ue712z/Il.giovane.favoloso_xvid.avi?dl=0
(Ha a linket bemásoljátok a googl-ba, feljön egy panel, hogy jelentkezzetek be. De nem kell bejelentkezni, hanem a vonal alatt apró betűkkel az van írva, hogy : “no thanks continue to view…” Erre kell rákattintani, és így lesz lehető a letöltés.)
