AZ EMBER SOKAT TANUL az irodalomból. Tulajdonképpen tanulni csak abból lehet. Iránymutató, helyre teszi a közvetlen élettapasztalatot. Jelzi, hogy mennyire kell komolyan venni, amit az ember már tapasztalt, de jobb szeretne elsiklani fölötte.
Tengelyi László írja, hogy a tapasztalat lényege a „hirtelen-váratlan arculcsapás”, ellentmond a várakozásnak és sokkoló. Ami nem ilyen, az nem „tapasztalat”, hanem „élmény”.
A mindennapokban hajlamosak vagyunk a kettőt összemosni, a tapasztalatot élménnyé szelidíteni, hogy ne kelljen foglalkozni vele.
Na erre jó az irodalom. Nem engedi, hogy úgy csináljunk, mintha az orrba vágás elmenne simogatásnak.
Különösen a vers alkalmas arra, hogy sokkolóvá tegye azt, ami tényleg sokkoló. A rossz vers is, e tekintetben nincs különbség.
Egy kurrens kortárs vers segített hozzá, hogy szem előtt tartsak valamit, amit mindig is tudtam, de nem elég jól.
Aki a másik fölé helyezkedés képességében méri az embert, mindig lenézi az áldozatát. Ez kell, mert tulajdonképpen csak áldozat mivoltában tudja lenézni. Pont azért, mert áldozat. Balek, életképtelen, pihent agyú, szánalmas hülye, különösen, ha azt hiszi, hogy a józan ész vagy az értelem, esetleg valamiféle méltányosság jottányit is nyom a latba az erővel szemben. Nem nyom. Csak a gyengeség jele.
Hogy mi a teendő, ha valaki nem akarja, hogy behúzzák az erőmutatványok csapdájába, ahol csak totálisan lehet érintkezni, és csak potenciális győztesek és áldozatok vannak, nem tudom. Különösen ott, ahol az élet arra szerveződik, hogy az egyik tűr, míg a másik élvez. Mit csináljon az, akit taszít az erő, ám áldozat se szeretne lenni?
Fogalmam sincs, hogy lehetséges-e az árnyaltabb, esetleg „részleges” kapcsolódás egy-egy célszerű okból az egyre jobban dichotomizálódó helyzetekben. És ha igen, segít-e vagy inkább árt. Szeretném hinni, hogy segít, de mérget nem vennék rá.
Minden estre jó észben tartani, amit Jorge Luis Borges írt egy tanulmányában, hogy a vereségben olyan méltóság rejlik, ami nemigen van meg a győzelemben. Ezért írnak annyit róla a költők. Még évszázadok múlva is.
A világ már csak olyan, hogy vannak, akik adják, és vannak, akik állják, de ne higgye senki, hogy az összes lap le van osztva előre. Machiavelli sokat tudott erről.
Kép: Exekiasz, A kockázó Akhilleusz és Ajax. i.e. 540 körül.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: